Demi

Mit tesz az emberiség, ha egy nagy csapat űrlény bandázik a környéken? Kilakoltat. Ha nem megy szép szóval, majd megy másként. A District 9 szépen és okosan nyúl komoly témákhoz és még a ragacsos moralizálást is megússza valahogy. Valamint remek akciófilm.

A film első harmada szépen rímel a való világra: a franciához nagyon hasonló hadműveletet mutat be, azzal a különbséggel, hogy az idegenek itt még furábban és riasztóbban néznek, mert az űrből jöttek és nem Afganisztánból. Huszonvalahány éve érkeztek és a hajójuk valamiért éppen Johannesburg felett parkolt le, aminek én személy szerint azért is nagyon örülök, mert izgalmas és eredetibb helyszín mint Los Angeles. Azért is izgalmas, mert Dél-Afrikában volt már olyan is, hogy District Six, úgyhogy a helyszín szépen meg van töltve mindenféle fájdalmas, múltbéli történettel. Az idegenek itt vannak tehát, haza nem tudnak menni. A hajó lerobbant, cudarul festenek a hosszú út után, úgyhogy kapnak egy földdarabot, a District 9-t, ahol összezsúfolva, sátrakban, kartondobozban, palatető alatt csövezhetnek kedvükre. Csak ki ne jöjjenek onnan.

Blomkamp ügyesen vezeti fel a sztorit, az előtörténetet interjúkból és híradórészletetkből ismerjük meg. Ragyogó stílusú média-imitáció, remek, teljesen ismeretlen dél-afrikai színészekkel. Minden szavukat elhiszem. Ez nem Bruce Willis vagy a tojásfejű, ezerszer látott karakterszínész, hanem az, akinek Blomkamp mondja: valami szakértő, aktivista, vagy szóvivő. A sztori életre kel. A világ és Johannesburg pontosan úgy reagál, ahogy azt én elképzelem. Blomkamp pontosan úgy képzeli el, ahogy a világ reagálna. És az idegenek! Csodálatosan közönyös, opportunista, életben maradásért küzdő, bizalmatlan férgek, legalábbis így első blikkre. A film nyilván akkor bomlik ki, amikor ezekből a hatalmas, gusztustalan, rákszerű lényekből egyszercsak előtörnek azok a híres emberi érzelmek. De szerencsére addig sok idő telik el és ki lehet élvezni a nagyon is életszerű szituációt: pentaton dallamok és lágy fények helyett ezekkel a kellemetlen, veszélyesnek és totál bunkónak tűnő alakokkal kell megosztanunk a bolygónkat. Ez a feladat, nem a bringázás E.T.-vel.

A District 9 tehát úgy indul, mint egy kemény, bevállalós, mélyen cinikus és szomorú társadalomkritika, nagyon szépen kitalált díszletek között. Az ember gyermeke ugrik be, csak ez közelebb van, mint a közeljövő: ez itt a jelen. Fortyognak az indulatok, a lakosság nem tűri tovább a rémisztő idegeneket, ideje őket jó messzire elszállítani. A kilakoltatási akció levezénylésével szórakoztató módon egy arra teljesen alkalmatlan, lelkes aktatologatót bíznak meg, ő Wikus Van De Merwe, a főhős (Sharlto Copley legtöbbször ragyogó, néha túl sok játéka). Remek figura ez a Wikus. Egy Homulus, egy Everyman, az átlagember kiváló példánya. Együgyű, jót akar, buzog a tettvágytól, de közben fogalma sincs, mit művel. Gyönyörű jelenet, amikor elégedetten mutogatja a kamerának, hogyan semmisít meg néhány alien-embriót (tojást?). Nem szép dolog és tudjuk, hogy nem lesz ennek jó vége.

Wikusnak természetesen meg kell bűnhődnie ahhoz, hogy megtisztuljon és megértse, milyen a másiknak a másik oldalon. A District 9 szerencsére elegáns film és nem mélyed el a parttalan moralizálásban. Inkább bemutatja az egyetlen kedves idegent, aki majdnem olyan jófej, mint mi, emberek. Ő Christopher, aki sokkal intelligensebbnek tűnik, mint a többi kukaturkáló szörny és ő lesz az, akivel Wikus összebarátkozik. Teljesen mindegy, honnan jöttek és milyen berögződések irányították eddig a mindennapjaikat, most ők ketten megpróbálnak végrahajtani valami nagy dolgot. Együtt. Szép.

A District 9 utolsó harmada aztán átvált akciófilmbe; és így lesz az aktakukacból lövöldöző terminátor. Annyira jól van megcsinálva, hogy öröm nézni. Az idegengyűlöletről és az előítéletekről Blomkamp elmond mindent az elején, ennél többet nem is vállal, úgyhogy a végére átadja magát a boldog FPS-orgiának. Wikus lő, a gonoszok szétfröccsenek. Új célt talált, úgy ügyet, amiért harcolhat. És amikor a hős leteszi a sugárfegyvert és megpihen a szemétdombon, érzelmes magányában eltűnődhet azon, mit csinált rosszul, nagyon rosszul előző életében.

A film lezáratlan vége finoman felteszi a kérdést: van-e megbocsátás Wikus és az emberiség számára? Meg lehet úszni, el lehet fogadni a zsigeri gyűlölködést? És ha nem, jogos-e a büntetésünk, ha a másik kiüti a kezünkből a kenyeret meg a sót? Vagy csak azt sem tudja, mi az? A District 9 okos film, nem próbál választ adni. Csak felteszi a kérdéseit, nem is akárhogyan.